ÉRTÉKESÍTÉSI TRÉNING, 2008.08.01 -03., nyílt
"Mindenképpen hasznosnak értékelem az itt töltött három napot, mert sok olyan tippet, technikát ismertettetek, amikből néhányat feltétlenül fogok próbálni a munkámban és kíváncsian várom az első lehetőséget, hogy a gyakorlatban tapasztalhassam meg ezek hatékonyságát. Ráadásul még élvezetes is volt, nem esett nehezemre figyelni."
S. Sz., IS Innovative Solutions Kft.
"Számomra élvezetes és tanulságos volt az elmúlt 3 nap. Az itt elhangzottak egy részét már rutinszerűen használom a munkám során az újdonságokból vagy az eddig másként kezelt dolgokból mindenképpen érdemes az itt hallott dolgokat beépíteni vagy legalább kipróbálni."
F. K., CEVA Logistics
"örülök, hogy egy teljesen új területet ismerhetek meg és örülök, hogy ennek kezdő lépéseként a ti tréningeteken vehettem részt. A tanfolyam elején kitűzött célokat - úgy érzem - elértem, azaz most már nem teljesen sötét ló számomra ez a terület. Javaslatom nem sok van, talán biztató lenne egy rövid beszélgetés az itt tanultak átismétlésével egy év múlva, de maga a tanfolyam jól felépített, logikus, érthető és hatékony és még jól is éreztem magam."
K. K., Generalcom Kft.
"Nagyon hasznos volt. Számomra sok használható információt, ötletet, "panelt2 nyújtott. Tetszett az is, hogy mindig színesítettétek egy kis előadással az oktatást. Alig várom, hogy kipróbáljam a tanultakat! (vagyis kiváncsi vagyok, hogy a gyakorlatban, hogy tudom alkalmazni) További sok eredményes tréninget!"
V. R., Target Media Sales
"Nem volt kedvem ehhez a három naphoz, hiszen nem vagyok értékesítő és nem is akarok az lenni, de a véleményem megváltozott. Igaz, még mindig nem akarok értékesíteni, de rengeteg dolgot tudok hasznosítani a hallottakból a munkámban és az életben is, úgy hogy köszönöm."
N. E., Target Media Sales
"Első nap pupillafeszegetéssel telt, ami a amásodik nap reggelén nyílt ki - összefoglaláskor. onnan a további két nap már egy abszolút élvezetes, "bárcsak elsajátítanám" érzéssel telített előadás volt, amit akár már most megismételnék. Ennek oka a használható technikák tömkelege, amit nem feltétlenül volt időm átültetni szakmámba."
Sz. T., Target Media Sales
"Úgy gondolom, hogy ez a három nap rendkívül hasznos volt, megérte részt venni rajta. Rengeteg újat tanultam, illetve sok olyan ösztönös gondolkodásra, cselekedetre világosítottak rá, ami a gyakorlatban általatok is bevált, így ezt mostantól tudatosan fogom tenni. A különböző kifogáskezelési technikák is kipróbálásra kerülnek, mert egyszerűek, játékosak és szórakoztatóak."
J. N., DHL Express Mo. Kft.
A tréning hűen tükrözte a vevét. Kis kiegészítésként szerepelhetne több megoldás a telefonos értékesítők részére is. Természetesen hangsúlyos a KIS szó mivel a technikák jelentős hányadát természetesen alkalmazhatónak tartom."
B. B., DHL Express Mo. Kft.
"Segített rendezni az ismereteimet az értékesítésről és természetesen hozzá is tett újabbakat."
T.A., Meltrade Kft.
"Rengeteg sok ismeretet kaptam, hogy az adott témakörből rengeteg dologra nem is gondoltam volna. Nyilvánvalóan meg kell tanulni használni a tudást ami nem lesz egyszerű, de érdekelnek a reakciók az egész használhatósága. Akkor leszek teljesen elégedett ha megtapasztalom az ismertetett technikák működését, hatékonyságát."
P. F., Meltrade Kft.
"Nagyon hasznosnak érzem az értékesítési tréninget. Úgy érzem rengeteg ismeretanyagot szereztem, amit munkám során igyekszem majd kamatoztatni. Egyfajta szemléletváltozás kell ahhoz, hogy az ember alkalamzni tudja az előadásokon elhangzottakat. Legfontosabb dolog talán nagyon egyszerű: "érdeklődni kell és nem érdekesnek lenni."
K. A., Conint-Print Kft.
"Nagyon hatásos volt a tréning, eddigi tudásunkat jobban használhatóvá tette és rengeteg új technikát tanultam. nem marad hátra csak az hogy rengeteget gyakoroljuk, hogy a gyakorlatban is jól tudjuk hasznosítani. és sok olyan dolgot adott, ami nem csak a munkámban, hanem az élet más területén is tudok alkalamazni."
E. Z., Sini Kereskedelmi Kft.