MOTIVÁCIÓS TRÉNING VEZETŐKNEK, 2008.07.11 -13., nyílt
"A tréning alátámasztja az eddigi tapasztalatok/tanulmányok során már többször felmerült eredmény/termék orientáció szükségességét, a teljesítménymérés bevezetésének realitását. A fentiek gyakorlati alkalmazásához eszköztárat biztosít. A tréner gyakorlati példái közel hozzák az elméletet a mindennapi valósághoz."
M. M., Biotek Kft.
"Három végigdolgozott nap után sok használható rendszerbe foglalt gondolattal lettem gazdagabb. Ezezket kamatoztatni kívánom cégünk fejlődésének biztosításában. Köszönet a nagyszerű trénernek."
H. L., Biotek Kft.
"Jó volt megismételni a tréninget közel 2 év elteltével és feldolgozni az azóta szerzett tapasztalataimat, nyugtázni az általam már használt dolgokat, s felismerni az elkövetett hibákat. Ahogy eddig is, a jövőben is használni fogom az itt tanultakat."
P.E.
"Az előadó munkája mindig meghatározza egy témával kapcsolatban az érdeklődést. Mivel az előadójó hangulatban, közvetlenül, érthető példákon keresztül ismertetett meg minket az adott témával, ezért az érdeklődésemet is sikerült fenntartani a három nap során. (Az én esetemben ez nem sűrűn szokott előfordulni.) Ezért elmondhatom, hogy jó hangulatban sikerült elsajátítanom az anyagot."
B. G., Invo-Ráció Zrt.
"Nagyon sok "új" dolgot nem hallottam, de sok régi dolog tűnik újdonságnak. Mielőtt eljöttem a tanfolyamra, nem voltak - a tanfolyammal kapcsoaltban - elvárásaim. Így talán jogosnak tűnhetne, ha azt mondanám, hogy : Hááát, jó volt!
Ezzel szemben kaptam egy új szemléletet, aminek köszönhetően lett egy csomó nyitott ciklusom. De legalább kaptam egy írányt!"
A. K., Invo-Ráció Zrt.
"Mint ismétlő vettem részt a tréningen. Így szembessültem azokkal a dolgokkal ismét, amit egyszer már hallottam. Volt köztük pozitív megerősítés és volt olyan ami "hiánypotlásra" hív fel. Szóval van még tennivalóm bőven - ebben lesz segítségemre az itt eltöltött három nap."
Sz. L., Invo-Ráció Zrt.