ÉRTÉKESÍTÉSI TRÉNING, 2007.02.07, ABO Holding Zrt.
"Attól függetlenül, hogy több tréningen vettem már részt, egészen új dolgokat ismertem meg.
Már 2 hónap után bebizonyosodott, hogy ezek a dolgok működnek, ezért a piacon ezután még nagyobb biztonságban éreztem magam a potenciális ügyféllel szemben.
A három nap "rövidnek" bizonyult, olyan értelemben, hogy rájöttem milyen keveset tudok és mennyit kell még tanulnom.
Tudom ajánlani másoknak is a szolgáltatásaikat, amiket kitűnőnek minősítek."
A. M.
"A tréningen hallottak nyilvánvalóan eredményesen alkalmazhatóak az értékesítési tárgyalások során. Véleményem szerint az itt ismertetett technikák egy részét az értékesítő ösztönszerűen alkalmazva, a tréning segít az egyes módszerek rendszerbe foglalásába, alkalmazásuk tudatossá tételébe."
K. A.
"Minden korábbinál hasznosabb tréning volt. Konkrét, valós élethelyzeteket elemeztünk és kivitelezhető gyakorlati útmutatást kaptunk. A megismert eszköztár a tárgyalási helyzetek széles skálájára kínál megoldást."
J. I.
"Bár a munkám nem közvetlenül értékesítés, használható ötletekkel gazdagodtam, amit tudok érvényesíteni más területen is."
M. K. I.
"A bemutatott technikák jók, azonban a mindennapi munka során nagyon sokat kell gyakorolni hogy hatékony legyen."
B. L.
A tréning logikusan felépített rendszer alapján zajlott, kitérve azokra a mozzanatokra, melyek fontosak az üzletkötés során. Néhány olyan dologra felhívta a figyelmet, amelyeket korábban is használtam és természetesen bővített a fegyvertáramat. Időnként, évente, min. 1-2 alkalommal javaslom ismételni. Biztosan tud újat adni minden egyes alkalommal."
S. G.
"Úgy gondolom, hogy a tréning tematikája és előadásmódja kimagaslik az eddigi tréningsorozatok közül és sikerült rendszerességet és magabiztosságot vinni a munkámba."
D. G.
"Köszönöm a pár anp alatt ránk fordított figyelmet és energiát. Mindenképpen új és hasznos dolgot sikerült megismernünk amit munkánk során hasznosítani tudunk. Tanfolyam rávilágított néhány olyan hibára is amit az évek során magunkkal hordozunk és ezt most sikerült hatékonyabb módszerre cserélni."
Sz. Zs.
"Véleményem szerint a tréning számos gyakorlatban előforduló problémára kínál megoldást, melyeket hasznosítva a mindennapi munkában meglepő eredményeket hozott.
Mivel nem közvetlenül értékesítőként dolgozom, így elsősorban a reklamáció és kifogáskezelést tudtam hasznosítani munkám során. Összességében hasznosnak ítélem meg a képzést."
B. G.
"A tréningen tanultakat gyakorlatban nagyon jó eredménnyel tudtam alkalmazni. Voltak kudarcok is, viszont annak feldolgozásában, okok elemzésében kaptam használható technikát. Az emberekkel kialakított kapcsolatoknak a tréningen tanultak jót tettek, jó néhány partnernél változott meg a kapcsolatunk ennek hatására."
D. I.
"Hasznos, új információkkal, tárgyalási módszerekkel gazdagodtam a 3 nap folyamán. A tréning gördülékeny, magával ragadó volt. Különösen tetszett a sok humor, vicc. Szakmailag felkészült, gondolatmenetében logikusan felépített tréning volt."
T. E.
"Tartalmas három nap amely alatt sok új technikát ismertem meg. Ezek egyértelmű, könnyen elsajátíthatók és sikeresen használhatók."
N. M.
"A tréning során a gyakorlatban is alkalmazható ismereteket, hasznos fogásokat sajátíthattunk el. Az értékesítés során felmerülő gyakori problémák kezelésére ezek kiválóan alkalmasak.
Az előadó személye szimpatikus, magabiztos fellépéséből adódóan a résztvevőkre is nagy hatással volt."
T. G.