ÉRTÉKESÍTÉSI TRÉNING, 2003.11.22- 23., KEG Rt.
"A most hallgatott tanfolyam rendkivül lebilincselő és összeszedett volt. A tanfolyamvezető általam nem várt igen magas szinten adta elő a különböző témákat. Igen sok helyzetben ismertem magamra és ez nem volt mindig a leghízelgőbb számomra. Az itt elhangzottakat mindenképpen alkalmazni fogom a következő üzleti megbeszéléseknél és tervkészítéseknél. Remélem lesz még alkalmam hasonló, az 'emtrek' szervezésében és lebonyolításában tartott tréningen részt venni."
SZ. L., KEG
"A tanfolyam hihetetlenül sokat adott a két nap alatt, mert rendszerbe illesztette a három évtized szakmai tapasztalatait, kiegészítette a módszerbeli hiányosságokat. Mint csapattag jól érzékeltem kollégáim viselkedését is, ami pozitiv megerősítés a tanfolyam hasznosságát illetően. A képzést a vállalatnál teljessé szeretnénk tenni, hogy 'sikercsapat' lehessünk az energetikában. Ezért 6- 12 hónap alatt az oktatási programot az 'emtrek'-el kiegészítjük."
Dr. S. J., KEG
"Nagyon örülök annak, hogy egy ilyen magas szintű tanfolyam résztvevője lehettem. Rengeteg dologra döbbentem rá, amit ha másképpen csinálnék könnyebben és eredményesebben dolgoznék. Őszintén szólva soha nem voltam híve hasonló tanfolyamoknak, úgy gondoltam fölösleges időtöltés, de most ellenkezőjét tapasztaltam. Remélem még más témákkal foglalkozó, Önök által tartott előadáson vehetek részt és így hasonló sikereket tudok majd elérni mint az Önök cége is."
V. CS., KEG
"Úgy érzem, de nem is érzem, hanem tudom: ez a kétnapos szeminárium nagyon sokat fog nekem segíteni a hátralevő életemben és főleg a munkámban. Célomként tűzöm ki, hogy több ilyen előadáson vegyek részt. Mégegyszer nagyon köszönöm az 'emtrek'-nek és főleg a tanfolyamvezetőnek a nagyszerű előadást."
SZ. B., KEG
"Sok új tapasztalatot szereztem az értékesítés területén, amit szeretnék is hasznosítani. Ilyen kiváló előadóval régen találkoztam, aki úgy tudta irányítani a tréninget, hogy az ember figyelme egy percre sem lankadt. A sok megkapott információt rendszereznem kell, és azt hiszem másképpen fogom látni az üzleti, munkatársi kapcsolatokat és amagánéleti problémákat is. Más módon, másféleképpen fogok dolgokat látni, megoldani, érzékelni."
N. M., KEG
"A magam részéről feltétlenül alkalmazni kívánom az itt megismert módszereket. Azt is tudom, hogy nem mindjárt lehet ezt profi módon felhasználni, mint ahogy azt az előadótól láttuk, de hiszem, hogy a többszöri ismétlés, gyakorlás és alkalmazás meghozza a várt eredményt. A folyamatos alkalmazás hozzásegít az egyre tökéletesebb végrehajtáshoz és nagy magabiztosságot ad."
L. GY., KEG